Ma van a nagy NAP!
Reggel viszonylag korán keltünk mert a szertartás ugyan 16:00-kor kezdődik, de előtte van még pár dolgunk. Kicsit izgatottak voltunk mindketten, de nem volt semmi túlzott idegesség. :-)
Bepakoltuk a ruháinkat az autóba, és elindultunk. Végül mégiscsak vettünk Katának egy szép ruhát, mert ellenkező esetben tényleg csak utcai ruhában tudott volna eljönni az esküvőre. Úgy gondoltuk, ez azért mégiscsak egy fontos állomás az életünkben, és azért ha már nem tartunk egy nagy emlékezetes ünnepséget, azért valamiben különbözzön egy normál szombati naptól. Az alkalomhoz illően előző este én is kisúroltam a cipőmet, és most olyan, mintha új lenne. :-) Még jó hogy korábban vettem magamnak egy zakót, mert így nem leszek topis a párom mellett. :-)
Egerig ismét jókat beszélgettünk, tervezgettünk. Most kivételesen megtaláltuk a legutóbb eltévesztett parkolót, és hamar megvettük a szülőknek átadandó csokrokat is. Én azt hittem hogy valami nagy csokorról van szó, de a virágárus felvilágosított, hogy egy szál rózsát szokás ilyenkor adni a szülőknek. No igen, szülők. Édesanyám nem hívott, se engem, se Katát, se a család többi tagját. Legutóbb mondtam ugyan hol lesz az esküvő, de mivel elfoglalt volt az ócsárlásommal, ezért biztos nem jegyezte meg. Valószínűleg nem jön el. Azért még bízom benne hogy valami csoda folytán betoppan, ezért 3 csokrot készítettünk.
A csokrokat ezután átvittük a szertartás helyére, és leadtuk a portán.
Mivel még csak dél volt, elmentünk ebédelni Kata édesanyjához. Ott találkoztunk Kata nővérével, és egy újabb nem várt hírt tudtunk meg. Kata nővérének a férje nem jön, mert a kisgyerekük megbetegedett.
Az indulásig már egyéb váratlan dolog nem történt. Végülis autóval mentünk, a többiek pedig sétáltak egyet. Szerencsére kaptunk ingyenes parkolási lehetőséget az önkormányzattól.
Korábban értünk oda, ezért kint várakoztunk az érkezőkre. Kata barátnője, Évi már ott várt minket. Hamarosan a nagyszülők és Kata apukája, anyukája, nővére is befutottak. Anyukám persze sehol. :-( Pedig reménykedtem.
A bejáratnál egy másik pár várakozott, a menyasszony hatalmas fehér ruhában a vőlegény pedig öltönyben. Nem azért, de mi sokkal jobban mutattunk pedig egyszerűbb ruha volt rajtunk. :-)) Hiába a ruhát tudni kell viselni.
Hamarosan felmentünk a nagyterem elé, és vártuk hogy elmondják a teendőket. Előttünk volt egy másik esküvő, ahol szintén csak páran voltak. Amikor ők végeztek a "násznép" (4 ember) előre mentek és leültek. Mi pedig előreálltunk, majd a hátunk mögött a tanúinkkal bevonultunk a zenére.
(Meglepődtem mert nem azt a zenét játszották, mint amit mi hoztunk.)
Bent leültünk a helyünkre, majd az anyakönyvvezető beszédet tartott. Ezután felálltunk, és kimondtuk azt a szót ami bár hétköznapi, de itt most hatalmas súlya van. :-) Felhúztuk egymásnak a gyűrűket, majd aláírtuk a könyvet. Már amikor Kata írta az új nevét, majdnem elsírtam magam, de amikor én is aláírtam és megláttam a nevét az enyém fölött, nem bírtam tartani tovább.
Szégyen vagy nem, sírtam mint egy gyerek. :-) Pár pillanattal később nagy nehezen sikerül úrrá lenni magamon. Ekkor viszont az anyakönyvvezető mondott olyan dolgokat a családról és a szülőkről, hogy eszembe jutott hogy erre az egészre édesanyám nem is kíváncsi, és ettől ismét megitattam az egereket.
Szerencsére egyéb megható dolog már nem volt, vagy csak én kaptam össze magam, így már én is száraz szemekkel koccinthattam a többiekkel. Megkaptuk a házassági anyakönyvi kivonatot, és az első dolog ami feltűnt, hogy ez már a 3 nyelvű változat. :-) Szerencsére ezt nem kell fordíttatni.
A pezsgőzés után az anyakönyvvezető mellé álltunk és kivonultunk a teremből, immár az általunk választott zenére.
Ezzel tulajdonképpen véget is ért a szertartás, és hivatalosan is férj-feleség lettünk. :-)
Történt még egy apróság, ami sajnálatos módon nagyon jellemző magyarországra. A szertartás végeztével átsétáltunk a közelben lévő Marján cukrászdába, és mindenki evett egy sütit. Sokáig nem maradtunk, mert a vacsi várt minket Kata anyukájánál. Mi visszasétáltunk az autóhoz, hogy elinduljunk, ahol is a házasságkötő épület összes ajtaját zárva találtuk. Hiába csöngettünk, nem jött ki senki. Rendben, akkor bemegyünk ott ahol autóval. Átsétáltunk, majd itt is döbbenten tapasztaltuk hogy minden zárva. Lesz, ami lesz alapon becsengettem a portára azzal a csengővel amit az autósoknak van kitéve. Egy goromba hang válaszolt és kérdezte mit akarunk. Elmondtam hogy az autónkat szeretnénk elvinni. Erre úgy lecs.szett, mint a pengős malacot, hogy mit képzelünk mi hogy parkolónak használjuk a parkolójukat!? Megdöbbentem, és mivel még a szertartás hatása alatt voltam még mindig kedvesen reagáltam a bunkó számonkérésére. Mondtam hogy az engedély arra a napra szól, óra nincs rajta, és senki nem mondta hogy a szertartás végén húzzúnk a francba. Ismét kioktatott, majd nagy kegyesen kinyitotta a kaput. No, igen. Sajnos ez jellemző, az egész országra. :-(
Szerencsére az este további része jó hangulatban telt el. Átmentünk Kata barátnőjéhez, megnéztük a lakását, és hajnalig iszogattunk és beszélgettünk. Holnap pedig (Vasárnap) megnézzük a nagymama, és Kata apukájának az új lakását. Kíváncsi vagyok hová is költöztek. Úgy tűnik most mindenki költözik a környezetünkben. Reméljük hamarosan mi is. :-)
