A hétvégén történt egy olyan dolog amin nagyon kiakadtam és rosszul esett. Beszéltem egy ismerősömmel, aki nemrégen utazott ki Ausztráliába. Sajnos a beszélgetés nem sikerült valami túl jól. :-( Mondhatni összevesztünk.
Azt mondta kioktató és okoskodó vagyok.
Tudni kell, hogy anno mielőtt elindult volna, megbeszéltük hogy a frissen megtudott/kapott/szerzett/tapasztalt információkról tájékoztatjuk a másikat. Miután én belevetettem magam a témába és tényleg rengeteg hasznosnak/haszontalannak tűnő infót megtudtam, egy-egy beszélgetésünk során folyamatosan tájékoztattam ezekről. Tettem ezt gondolván majd örül neki, mert ő konkrétan nem nézett utána semminek, csak úgy ment bele a vakvilágba. Szerencséje volt mert volt aki egyengesse az útját, és mindent a feneke alá toltak (vízumot, állást, autót, szállást ... ) de ez ugye egy olyan függés amit megfontolt, gondoskodó, felelőségteljes, 3 gyerekes családfő nem vállal fel hosszútávon. (Pontosabban felvállalja, de veszi a fáradtságot hogy ő is tájékozódjon, arra az esetre ha az a ki felkarolta kilép a játékból.) Amilyen könnyen jönnek ezek a dolgok, ugyanolyan könnyen vissza is vehetik.
Beszélgetésünk alatt sokszor emlegette hogy ő az egyenes utat járja, mindent legálisan akar csinálni, másként nem is lehet. Jelenleg mégis túrista vízummal van kint és feketén dolgozik (a pártfogójánál). Nemsokára hazajön, hogy a családot is magával vigye. Mondtam neki hogy kell majd szakmahonosítás, meg nyelvtudás. Legyintett, neki mindent intéznek, nem érdekli. Mondtam hogy kell majd szállás, a gyerekeknek iskola, a párjának nyelvsuli. Nem számít, majd megoldja, mert ő faszagyerek. Aztán közölte hogy elege van az itthoni tudálékos okoskodó magyarokból (nem volt nehéz a fentiek után magamra venni a dolgot) akiknek fingjuk sincs hogy mi a helyzet odakint és itthonról ugatnak, kárálnak hogy mit lehet és mit nem. Ki kell menni, és akkor úgyis minden más lesz. (Hozzáteszem ő a nagy élettapasztalatát a kint töltött kb. 2 hónap alatt szerezte.) Miután nem mondta ki egyértelműen hogy rólam beszél ezért rákérdeztem és akkor egyértelműen közölte hogy igen, rám értette. Hogy miért? Mert elmondtam neki milyen legális lehetőségek vannak a kijutásra és felhívtam a figyelmét az általam ismert lehetséges buktatókra.
Mikor szóba hoztam a szakmahonosítást, mondta, hogy neki nem kell hiszen lesz állása. Konkrét cég fogadja, szponzorálja, intézi a dolgokat. Ráadásul mivel az "Ausztrálok nem ellenőriznek semmit", ezért ha kell, ő magának itthon bármit leigazol. (Ahogy korábban említette, mindenben az egyenes, korrekt út, ugye.)
Nagy mellénnyel elmondta hogy fogja a magyar jogsit átváltani angolra. 3 napra kimegy Londonba és megvan. Mikor jeleztem hogy Machesterben élő barátaink 3 hetet vártak a jogsijukra, ismét én voltam a kerékkötő, hogy ilyen negatívan állok hozzá, és kioktatom. (Persze az, hogy az angol hivatalnak 3 hét áll a rendelkezésére, hogy a jogsit kiküldje, az nem számít. Majd ő megoldja 3 nap alatt.) Mindenesetre végighallgattam ahogy sörözés közben osztotta az észt, nekem, az itthonról ugató kis alacsonyrendű, tapasztalatlan féregnek, majd közöltem hogy ezt a jogsi dolgot már akkor tudtam amikor ő felszállt a gépre. (Ez akkor el is mondtam a feleségének, de már elfelejtették.)
Huh, még jó sokat tudnék írni, de inkább nem teszem. Karácsony előtt úgyis hazajön és akkor tisztázom vele ezeket a dolgokat, de a kapcsolatunk biztos hogy nem lesz a régi.
Tudom hogy bennem van a hiba, mert én komolyan veszem ha valakivel megállapodunk hogy segítjük egymást.
Tudom, hogy az én hozzáállásommal van baj, mert amikor kapok egy infót és tudom hogy az valamelyik ismerősömnek hasznára lehet akkor elmondom neki.
Tudom hogy én csinálom rosszul amikor egy adott témakörben megosztom a tudásomat, meglátásomat az ismerősömmel, akiről tudom hogy az őt is érinti, érdekli, hasznára lehet.
Tudom hogy helytelenül teszem ha elmondom az általam ismert buktatókat, nehézségeket.
Tudom hogy nagyok az elvárásaim, és pl. ha megbeszéljük valakikkel hogy találkozunk egy időpontban, akkor természetesen (negyedórával az időpont lejárta után) nekem kell rájuk telefonálnom hogy hol járnak éppen. (Jónéhányszor előfordult hogy csak ekkor derült ki hogy nem is jönnek, mert közbejött valami.)
Az is természetes hogy ilyenkor az én időm nem számít, értéktelen, mert nekem sosincs semmi fontos dolgom, és természetesen azt a tiszteletet sem érdemlem meg hogy időben szóljanak a változásról.
Ezt a sort is tudnám még folytatni, de ennek sincs semmi értelme. Viszont ahogy ezeket végiggondolom magamban, mindig rájövök hogy ma már olyan hogy őszinte barátság nem létezik. Annyira elanyagiasodott a világ, és annyira nem tisztelik egymást az emberek hogy ebbe a mentalitásba az őszinteség, segítőkészség már nem fér bele. Valószínűleg ezért látják (mert annak akarják látni) a figyelmeztető szavakat, kárálásnak, okoskodásnak és kioktatásnak.
(A végén azért még halkan megjegyzem, hogy csak azt az illetőt lehet "kioktatni", aki nem eléggé tájékozott és nem tudja lekezelni a kapott információkat.)
2009-11-30 -kor, Szalma család írta: Most gondolom arról az illetőről volt szó, akiről beszéltünk a minitali alkalmával!? Megértem, hogy nagyon rosszul esett neked ez az egész! Te megtettél mindent, hogy legalább a családját ne rángassa bele a butaságába, de ennél többet nem tehetsz, a lelkiismereted tiszta! Úgy tűnik annyira rózsaszín ködben él, hogy hiába próbálkoznál nála amikor hazajön, nem érnél el eredményt, csak azt, hogy talán még jobban megromlana az, ami amúgy sem működik már. :( Ez tényleg szomorú. Emlékszem amikor beszélgettünk, akkor is pont azt mondtátok, hogy dilemmáztok, hogy mit tegyetek. Szerintem tökéletesen jól döntöttél, hogy elmondtál neki "mindent"; innentől kezdve pedig már nem a te dolgod, te mindent megtettél!!! (Tudom, könnyű mondani!!!!)
Eni
2009-11-30 -kor, Hella írta: Ne érts félre: nagyon jót mosolyogtam. NEM RAJTAD, hanem, hogy magamra ismertem. Én is folyton próbálok segíteni, infókat továbbadni. A férjem gyakran hülyének néz, mert gyakran ezek után hátba támadnak az emberek köszönet helyett. Köszönetet nem várok, de legalább ne nézzenek hülyének.
Ne vedd magadra, hagyd leperegni magadról más dolgait.
Azért erről a jogsi témáról írhatnál! :)))))
Szebb napot!
2009-11-30 -kor, András írta: Egyetértek Enivel,
innentől meg "felejtsétek el". Úgyis ti lesztek a szemében a rosszak és gonoszak. Ha szóltok (mint most), akkor azért, he meg nem, akkor azért.
2009-11-30 -kor, Miklós írta: Lehet hogy nem kellett volna ezt a bejegyzést elkészítenem, (és lehet hogy utólag bánni is fogom) de nagyon el tudok szomorodni amikor valakiben nagyot csalódok. (főleg ha úgy foglalkoztam az ügyével mintha a magamé lett volna)
Eni,
Igen, róla van szó. Az a vicc hogy a töredékét sem mondtam el neki amikről sejtelme sincs, és már ezt a keveset is így fogadta.
Hella,
Azt hiszem ha valaki, akkor pont Te elsőkézből tapasztalhattad egy kicsit, hogy milyen is vagyok. :-) Értem ezalatt a levelet, amit küldtem neked. (Örülök hogy végül kiderült mit látok/láttam rosszul.)
András,
Igen, tudom. Még jó hogy nem mindenkinek olyan a hozzáállása. :-)
2009-11-30 -kor, Szalma Család írta: Szerintem jól tetted, hogy megírtad ezt a bejegyzést! Ha mást nem azért, mert így az ember lelke, ha nem is nagyon, de legalább egy kicsit megkönnyebbül. Egyébként sok mindenben hasonlítunk egymásra...biztos emlékszel, hogy a talin Gabi azt mondta rám, hogy naiv vagyok; túlzottan hiszékeny, könnyen átvágható, mindenkiben megbízó...stb-stb. Néhány pofára esés után megtanuljuk, hogy nem szabad SAJNOS ilyennek lenni! Ez most neked is egy lecke volt. Ne legyél elkenődve miatta! Tudom, hogy bánt a dolog; de légy erős! Sokan vannak, akik szeretnek, és akinek fontos az, amit mondasz és megértik, hogy nem rosszat akarsz nekik (Sajnos idővel az illető is, akiről a bejegyzésed szólt, rá fog jönni, hogy nagy barom volt..remélhetőleg még nem lesz túl későn!!!)
2009-11-30 -kor, Ági írta: Mi többek közt épp azért jöttünk el, mert elegünk volt az otthoni sunyiskodásból, csalásokból, ravaszkodásokból, irigységből. Egy olyan országban élünk végre, ahol becsületes adófizetés mellett is bőven meg lehet élni, nem húznak le az emberről még hat bőrt. Az állampolgárok többsége a szabályokat betartva dolgozik és adózik - és felfogja, hogy ez viszi előre az ausztrál gazdaságot.
Aztán jön a magyar, aki persze mindent megold, simán dolgozik itt is feketén, túristavízummal :o( Vagy képes beadni vízumkérelmet hamis referencialevelekkel (tisztában vagyok vele, hogy több magyar is így jutott ki, hogy köze nem volt a szakmához, amit leigazoltatott magának... Mákjuk volt, mert az nem igaz, hogy "az ausztrálok úgysem ellenőriznek semmit". De csak egy ha megbukik.. az egy dolog, hogy soha semmilyen vízumot nem kaphat többé AU-ba, de ezzel alaposan megszivatja a sorban mögötte álló, becsületes magyarokat is, akiknek majd így még hosszabb lesz a várakozási idő a külön ellenőrzések miatt) Szomorú :o((
2009-12-01 -kor, Kata írta: Az ismerősünk története igen bonyolult és hosszadalmas. Kezdetben minden szépnek, jónak, legálisnak indult. Időközben megváltoztak a dolgok. Ismerősünk elsősorban egy Ausztráliában élő korrupt magyar vállalkozó áldozatául esett, aki hatalmas agymosási, önmenedzselési és színészi képességgel rendelkezik. Úgy gondolom Mikivel mindent megtettünk azért, hogy óvatosan figyelmeztessük ismerősünket azokról a több forrásból is megerősített információkról, amik a kedves vállalkozóval kapcsolatosak. Nem jött össze. Az ismerős ott követte el és követi el a legnagyobb hibát, hogy azt hiszi, hogy le lehet úgy telepedni Ausztráliában, hogy semmiről nem kell tudnia semmit, nem kell tennie semmit és egy vadidegen ember mindent elintéz neki. (Ezt szó szerint így gondolja. Szerinte neki a főnöke majd minden papírt gondosan beszerez, minden anyagot összeállít, ő majd max aláírja és már kész is a letelepedés. És erre építi maga és családja jövőjét.) A jövőben el kívánunk határolódni ettől az ismerőstől, mert nem szeretnénk, ha egy lapra tennének vele. A legszörnyűbb az tényleg az, amit Ági is írt, hogy az ilyen emberek miatt veszélyben forog a kijutási esélyünk (és a sorstársainké), hiába vagyunk teljesen becsületesek és hiába tiszta teljesen a szakmai és egyéb múltunk. Ki tudja a magyarok ilyen jellegű ügyei miatt is mikor telik be a pohár az ausztráloknál és nő mégtovább a várakozási idő, vagy éppenséggel teljesen leállítják a folyamatot. Sajnos ez is benne van. Korábban azt sem gondoltuk volna, hogy egyszer majd 3-4 évet kell várni... Az ilyen magyarok miatt ítélnek el minket is szerte a világban...
2009-12-01 -kor, jakab Timi írta: Szia Miki!
Hella bejegyzésében teljesen magamra ismertem!
"Ne érts félre: nagyon jót mosolyogtam. NEM RAJTAD, hanem, hogy magamra ismertem. Én is folyton próbálok segíteni, infókat továbbadni. A férjem ÁLLANDÓAN hülyének néz, mert gyakran ezek után hátba támadnak az emberek köszönet helyett. Köszönetet nem várok, de legalább ne nézzenek hülyének."
Hát én is ebbe a cipőben járok! Sőt nekünk is van egy hasonló ismerősünk, akinek a köd az agyát teljesen belepte és azóta nem lát nem hall,mindenkin és mindenen keresztül.Szóval a nagymamám szavaival hadd éljek:- Nagy az Isten állatkertje!
Kitartást!
Ja és szerintem sincs már igazi, őszinte, feltétel nélküli, barátság! De reménykedem benne,hogy valaki, talán, majd megmutatja nekem ,hogy igen is van!!!
Üdv.:Timi
2009-12-02 -kor, Alwine írta: Sziasztok,
mi sokszor tapasztaltuk már az általad leírt esetet - ez is egyik oka elköltözésünknek. Megloptak már barátilag és üzletileg , mert mi is mindig jót akarunk.
Viszont az ilyen embert el kell engedni. Van és lesz még sok értékes találkozásotok, ezekért érdemes becsületesnek és tisztának maradni.
Kitartást new aussie team ! Az útunk talán rögösebb lesz, de legalább nyugodtan alszunk :)
2009-12-03 -kor, Miklós írta: Szia Timi,
Igazából az a legszomorúbb az egészben, hogy ha pórul is jár az illető, akkor mindig van rá magyarázat, és sohasem ő a hibás! Még az is lehet hogy épp te vagy az ok, ami miatt nem úgy sikerült ahogy szerette volna. :-(
Szia Alwine
Sajnos nekünk is volt egy hasonló esetünk egy "baráttal" akivel ráadásul üzleti kapcsolatom is volt. Átvert, becsapott, kihasznált és amikor megmondtam neki a véleményemet, még neki állt feljebb, hogy én mit képzelek.
Azért bízom benne hogy nem csak mi vagyunk ilyenek és hogy még találkozunk majd hozzánk hasonlókkal.
