Bár megfogadtam hogy csak olyan bejegyzéseket írok aminek köze lesz Ausztráliához, azért gondolom belefér hogy némelyik csak érintőlegesen kapcsolódik hozzá.
Nos egy korábbi bejegyzésemben -Tanmenet (1st)- írtam hogy ha sikerül a tanmenettel kapcsolatban új információt beszereznem akkor felrakom ide. Hááát, nevezhetjük eredménynek, de előrelépésnek semmiképpen. :-( 2 hét elmúltával kiderült ugyanis, hogy a régi tanmenetem úgy elveszett mintha nem is létezett volna. Legalábbis ezt mondták, és miért ne higgyem el hogy alaposan utánanéztek, és lelkiismeretesen próbálták megtalálni miközben a többi, mindennapos ügyes-bajos dolgukkal is foglalkozniuk kellett. Biztos próbálkoztak de hát sajnos nem találtak semmit. :-( Múlt hét szerdán miután hiába vártam a jelentkezésüket felhívtam az illetőt hogy legalább a mostani tanmenetet küldjék át, hogy az alapján, plusz az indexem alapján én megpróbáljam összerakni anno hogy is nézett ki az órarendem. (Persze ebből is látszik mennyire hanyag ember vagyok, ugyanis ha pedáns lettem volna akkor most előveszem a fiókomból az órarendemet és nagyjából kész is vagyok. De hát én rendetlen vagyok, mert 15 évvel ezelőtt nem gondoltam rá hogy arra még szükségem lesz.) Szerdán megígérte hogy még aznap átküldi. Csütörtökön egész nap próbáltam utólérni, és pénteken végre sikerült. Rákérdeztem hogy akkor várom az anyagot, és láss csodát este (miután még egyet telefonáltam hogy biztos ne felejtse el) meg is érkezett az anyag egy zip fájl formájában. (Ráadásul most megvan 2 példányban, két különböző mert pénteken biztos ami biztos egy másik illetőt is felhívtam hogy ő is küldje át ha tudja. :-))
Hétvégén belenéztem a kapott doksikba, de egyelőre kínai, hogy mit is kellene csinálnom. :-(( Néhány tárgy esetében talán, de a többségében lövésem sincs mit - minek kellene megfeleltetnem. Azt hittem egyszerűbb lesz. :-(
A másik érdekes dolog a diplomám maga. (Itt kezdtem el róla írni.) A suli jelenleg a ZMNE egyik karaként működik és így is van nyilvántartva. Nekem azt mondták hogy 1996 óta ez így van, én 1998-ban végeztem, tehát tiszta sor. Igenám de a diplomámban sehol sem szerepel a ZMNE neve, tehát kellene kérnem egy hiteles másolatot a diplomámról. Ezt ugye már az új névvel állítanák ki. Eddig így tudtam én is. Naivan felvettem a kapcsolatot a tanulmányi osztállyal és elmondtam hogy miről lenne szó. Átirányítottak az illetékeshez, aki közölte (szinte kárörvendően, bár lehet hogy csak én vagyok paranoid) hogy a sulimnak 1998-ban az ég egy adta világon semmi köze sem volt a ZMNE-hez, ezért a hiteles másolatban is csak a régi adatok fognak szerepelni. Ráadásul 6+2 ezer Ft-ba kerülne. :-(
Jobbnál jobb hírek.
Még futok pár kört, de lehet hogy erre az egész tanmenetes mizériára nem is lesz szükségem, mert a szakmai múltam annyira jó lesz hogy kiváltja a diploma-suli körüli kérdőjeleket.
Majd ha aktuálissá válik, megbeszélem Mike-al. :-)